A gyalogtúra bemutatása

Utazásaink során a természetileg legérdekesebb területeken sétálgatunk, a közlekedésben a tömegközlekedés, olykor a lovaskocsik segítségére támaszkodunk, de attól sem riadunk vissza, hogy a kellemes környezet élvezete érdekében, esetleg autóval közelítsük meg a terepet.  Azért szeretünk e területeken sétálni, mert ezeket tartjuk a legváltozatosabbnak, legvadabbnak. Érdekes módon mindenütt találtunk ún. régi tanyaközpontokat, vagy sűrűbben lakottabb gócokat, melyek nagy része mára már elhagyottá vált. A szép tájakat nemcsak a régiek szerették, de megtalálták a "gyüttmentek" is, be- vagyis  kitelepülő tanyaimádókkal szintén megismerkedhet, aki velünk vándorol.  Az útjaink ún. homokutak, közútként jelzett burkolat nélküli utak, melyek egész évben járhatók.

 

 

Csatorna séta (1 nap, 12km)

Jászszentlászló kézműves tanyától indulva Pásztor tó mellett a Dongér mentén haladva, később a Galambosi csatorna mentén jutunk el Szentkútra. A visszaút, közepén átvágható a Pásztor tanya felé a Galambosi csatorna irányából, itt erdős részen a turistajelzés mentén lehet végigjönni, de odafelé megéri a hosszabbítás, mert aranyos kis hidak és vízi madár élet színesíti az élményt. Szentkúton  vagy a kolostorban vagy nagycsaládos kézműves barátainknál vendégeskedünk.

seta5.jpgseta8.jpgseta7.jpg

Izzik a galagonya (1 nap,12 km)

Bodoglárról indulunk a  természetvédelmi terület irányába, évszaktól függően választunk terepet, egy régi tanyasi "kereszteződésen" át, a Harkai-tó felé haladó, a két települést összekötő földúton megyünk a tó mellett és a környék legöregebb fáját elhagyva a  halgazdaság irányából az egykori  Kálvária romos dombjánál kerülünk a tóhoz, melynek madárpihenőjét a tehenészet felől közelítjük meg. Szép a kilátás a madárlesről, a különlegességet az adja, hogy körbe minden irányba nagyon messzire el lehet látni, s változatos a horizont. Visszafelé lovaskocsival nagyobb kerülőt is tehetünk, kifejezetten ajánlott a Tajói tanyákon át vezető útvonal, mely aztán Kiskunmajsára a kertek alatt a Néprajzi Múzeum felől érkezik vissza a városközpontba.
seta18.jpgseta20.jpgseta19.jpg

Földanya (1 napos, 6 km)

Móricgát Nagy tanyáról indulunk és vagy körben vagy nyolcasban haladva látogatjuk meg keramikus barátnőinket valamint a Horgásztanyát és a homokbuckákat, melyeket sajnos komoly quad forgalom veszélyeztet a föld alatti gázvezeték nyomvonala körüli részeken.

Erdőkerülő (1 napos, 4-6 km)

Sipka tanyáról először megismerkedünk a tanyaközponttal, majd az erdőn át eljutunk Gárgyánba, ahol egy kis hűsítő után bőrkikészítéssel, jurta építéssel, sámán dob készítéssel ismerkedhetünk hagyományőrző barátainknál, hazafelé szintén az erdőn át haladunk egy kellemes vacsora reményében.

Ötfai lovas mustra (1 napos 4-6 km)

A  termálfürdő közvetlen közelében a Marika tanyából egymással párhuzamos két dűlőn egy nagyon izgalmas körséta tehető, hiszen ide több különböző lovas csapat telepedett. Nemcsak a lovak és az azzal végzett kemény munka, hanem az elkötelezettség mellett a szaktudásuk is tiszteletet érdemel. Kovács, lószerszámos, szelíd kiképző, tenyésztő, kereskedő és a sok szép ló mind-mind különleges tevékenység az érdeklődőknek és vonzó az ide érkező túralovasoknak. Lovas szálláshely a Marika tanya mellett a közeli Mustang Ranch valamint a "haflingi masszőr" is. A tanyák közelsége miatt változatos gyalogos napi program a tanyák bejárása. Az üdülőfaluban nagyon jó éttermi vendéglátás működik egész évben. A kulturális örökség részeként itt jegyezzük meg, hogy a Tanyakör Zöldúton rövidesen kerékpárúttal összekötve a két legfontosabb borospince a Dósai-pince és a Siposkert, amelyben a homoki borok kóstolója bármely zöldutas kirándulás tökéletes megkoronázója.

 

Rendezvény:

2009. szeptember 19-20 Kulturális Örökség Napjai nemzetközi eseménysorozatba itt helyben bekapcsolódva megrendezzük a túraterületeinket összekötő első Hétvégi Tanyakör  túrát, ahol lehetőség szerint minél több területet és partnert meglátogatunk majd azzal a tettre kész csapattal, aki nem riad vissza attól, hogy gyalog vagy kerékpáron, esetleg busszal és vonattal mozogjon a környéken.  Indulás az egykori  Kiskunmajsa KK vasútállomásról reggel 8-kor.